Híreink

György László: százmilliárdos pályázati programokkal segítjük a vállalkozásokat és fontos újítások jönnek2021. Június 01. 13:45

Százmilliárdos pályázati támogatási programok indulnak a következő hónapokban a továbbra is patrióta gazdaságpolitika jegyében, amelyek egyúttal a digitalizációs, innovációs és versenyképesség erősítési céloknak is megfelelnek és amelyek forrásai még 2022 első negyedéve előtt a gazdaságba kerülhetnek – mondta el a Portfolio-nak adott interjúban György László.

 

Elolvasom a teljes hírt

KSH: az első negyedévben 2,5 százalékkal nőttek a beruházások2021. Június 01. 13:41

Az első negyedévben folytatódott a beruházások előző negyedévben elkezdődött növekedése, a fejlesztések volumene 2,5 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához, és 0,5 százalékkal az előző negyedévhez képest - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal.

 

Elolvasom a teljes hírt

Bréking: július végéig kiírják a gigantikus pályázatot, családok tízezrei jutnak ingyen napelemhez2021. Május 28. 12:04

Miközben átadta Közép-Európa legnagyobb naperőművét Kaposváron, azt jelentette be Palkovics László innovációs és technológia miniszter, hogy legkésőbb július végéig kiírják az uniós helyreállítási terv keretében azt a hatalmas, 159 milliárd forintos lakossági napelemes és fűtéskorszerűsítési pályázatot, ami 35 ezer háztartásnak 3-4 millió forintnyi ingyenpénzt jelent, hiszen 100%-os támogatás mellett tudják majd elvégezni a beruházásokat.

 

Elolvasom a teljes hírt

Több mint 300 ezer cégtől várja hétfőig a társasági adóbevallást az adóhivatal2021. Május 27. 13:00

Több mint 300 ezer cégtől várja hétfőig a társasági adóbevallást az adóhivatal, május 31-ig lehet még dönteni a sporttámogatásról is. Nagy könnyebbség, hogy az összeg a 2021. július 1-től kezdődő sportévben is felhasználható - tájékoztatott Tállai András.

 

Elolvasom a teljes hírt

Hétfőig még van idejük a civilszervezeteknek2021. Május 27. 12:24

Hónap végéig kell elszámolniuk a 2019-ben 1 százalékos felajánlásokban részesült civilszervezeteknek. Csak azok a szervezetek kaphatnak jövőre szja 1 százalékos felajánlást, amelyek eljuttatják a NAV-hoz a ’KOZ közleményt május 31-ig. 

 

Elolvasom a teljes hírt

587 milliárd forint pályázati forrás áll a vállalkozások rendelkezésére2021. Május 27. 12:17

Emberi dimenzióban nehezen elképzelhető léptékben, 587 milliárd forint értékben hirdet meg pályázatokat a kormány a vállalkozások részére az új uniós pályázati időszak elindulásával - jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán a tárca videocsatornáján.

 

Elolvasom a teljes hírt