Híreink » Toronymagasan verjük a régiós mezőnyt az EU-pénzek fontos adataiban2017. November 23. 14:11

A 2014-2020-as uniós ciklus forráskeretének pályáztatási és pénzkifizetési adatai mindegyikében toronymagasan Magyarország áll az élen mind a visegrádi négyek, mind a szélesebb régió tekintetében - hangzott el azon a minapi budapesti konferencián, amelyet a Miniszterelnökség és az Európai Bizottság a fejlesztési programok haladásának éves áttekintésére szervezett. A Brüsszelből lehívott pénzek terén nem vertük a mezőnyt az október végi állapot szerint, sőt, az utolsók között voltunk, de a tegnapi fejlemény alapján itt is lényeges előrelépés várható év végéig. 

Az uniós ciklus előrehaladásának éves áttekintő értekezletén kivetített egyik táblázat szerint Magyarország az öt uniós alap tekintetében már a rendelkezésre álló keret 106%-ára meghirdetett pályázatokat, a keret 80%-ára már ki is hirdette a nyerteseket, 75%-ára már le is szerződött a nyertesekkel, és a 7 évre szóló keret 37%-át már ki is fizette. Amint láthatjuk, ez mind-mind jóval magasabb arány, mint a V4 többi országának saját összevethető adata, illetve a tágabb régiónk országainak adatai. Az egyetlen terület, ahol viszont mindezek ellenére egyelőre a régiós mezőny végén állt Magyarország, az a Brüsszelből lehívott időközi kifizetések aránya (4%, 1,03 milliárd euró).

Részletesebben az alábbi linken található cikkben:

Forrás:portfolio

Vissza a hírekhez